2012. január 8., vasárnap

5,5... kicsit késve

Legutóbb éppen beígértük az 5 és fél éves tudástárat, készítettem is hozzá nagyjából 20 videót, közvetlenül ezután meg jól elhanyagoltam a blogot, mert kiderült, hogy nekem nem a grafománia a legjellemzőbb tulajdonságom, és ha fáradt vagyok, akkor inkább mást csinálok. Most azért megpróbálunk visszatérni egy bőséges összefoglalóval, ezúttal Áronról.

Két hónappal ezelőtt találtam rá a www.ixl.com oldalra, ami egy gigantikus matematikai feladattár óvodás kortól egészen a 8. osztályig, témakörök szerint rendszerezve. Elkezdtünk vele dolgozni, és Áron egyrészt nagyon szereti, másrészt rettentően ügyes, én magam is meglepődöm, hogy mennyire gyorsan ért meg addig sosem látott feladatokat, és oldja meg önállóan. Nem fogunk hozzá sajnos nagyon gyakran, mert az oldal angolul van, tehát nekem kell felolvasnom a feladatokat, és Áron néhány másodperc alatt oldja meg őket, így ez permanens ott ücsörgést jelent nekem. Ezt meg Áron kicsi troll fivére nem tolerálja.
Mindenesetre eddig nagyjából 10 alkalommal mégis sikerült rá időt szakítanunk. Ha megkérdezem Áront, hogy van-e kedve hozzá, akkor mindig nagyon lelkesen ül neki, és fél órán belül nem unja meg, de ma például másfél órán keresztül egyfolytában dolgozott, és ezalatt kb. 100 problémát oldott meg.

Egyszer, néhány hónappal ezelőtt elmagyaráztam Áronnak, hogy mit jelent, ha egy ábra szimmetrikus, és mi a szimmetriatengely, kapott egy kis tükröt, és lerajzoltam neki a legalapvetőbb síkidomokat, hogy kísérletezzen. Pár héttel később találtuk ezeket a szimmetria feladatokat. Tükör már nem kellett hozzá.



Törtekkel is foglalkoztunk kicsit, először csak a felek, harmadok és negyedek felismerésével, a következő szinten neki kellett kiválasztania, hogy  az ábra pl 2/3-ot, 2/5-öt, vagy 3/4-et mutat-e. Ma pedig egy feladatban az ábrák alapján Ő írta be a törteket a megfelelő helyre.





Hibátlanul felismeri a síkidomok közül a kört, a háromszöget, a négyzetet, a téglalapot, a trapézt (a nem szabályosat is gond nélkül), a paralelogrammát, az ötszöget, a hatszöget, meg a bárhány szöget is. Külön érdekes volt, hogy az olyan feladatokban, ahol az a kérdés, hogy az ábra négyzetet, trapézt, négyszöget, vagy paralelogrammát mutat-e, azonnal tudja, hogy melyik, holott összetéveszthető volna, és sosem beszéltünk arról, hogy a trapéz két oldala, a paralelogrammának meg két-két oldala párhuzamos, de simán kizárta pillanatok alatt, hogy egy szabálytalan négyszög trapéz vagy paralelogramma lett volna.
A mértani testek közül magabiztosan megvan a gömb, a henger, a téglatest, a gúla meg a kúp. Svédül tudja az egyszerűbb síkidomokat, és néhány mérteni test nevét.


Később folytatjuk...

5 megjegyzés:

  1. Elképesztő ez a gyerek. Máris többet tud a síkidomokról, mint én. Én a mai napig keverem a trapézt és a palalelogrammát :-) Látszik, hogy nagyon sokat foglalkozol a gyerekekkel.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Szerintem is elképesztő, de az ő számára ez úgy tűnik magától értetődő, mint a levegővétel. Szerintem felnőttként is lesz köze a matematikához. ;-)
    Puszi: Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edit, igen, az a terv, hogy legyen köze, de ha mégsem, jó alap lesz bármihez.

      Törlés
  3. Csitri, köszi. Nálam a terbeli testeknel tud többet:) Próbálok fejlődni mellette:)

    VálaszTörlés
  4. Megnéztem az oldalt, tényleg jó, kár, hogy fizetősnek tűnik.
    Köszi a tippet.
    Edit

    VálaszTörlés