2012. március 2., péntek

Túl kedves

A másik észrevétel, ami az óvónőkben felmerült Áronnal kapcsolatban az volt, hogy Áron túl kedves. Igen, pontosan így fogalmazott Abira. Azt azért kevéssé értettem, hogy ez miért egyfajta problémaként van tálalva, és mindjárt nagyon együtt is éreztem velük, hogy el kell viselniük nap mint nap "túl kedves Áront". Igazából ők arra szeretnék terelgetni Őt, hogy időnként konfrontálódjon, mondjon ellent más gyereknek, ha valami nem tetszik neki. Játsszon többször vezető szerepet a játékokban. Észrevétel volt még, hogy ha hívják játszani, akkor is megy, ha az adott gyerekhez, vagy játékhoz nincs akkora kedve. 
Én nagyjából mindegyik észrevételt túlzásnak érzem, mert igenis konfrontálódik, ha a helyzet megérett rá. Igen, sosem verekszik, akkor sem üt vissza, ha őt bántják, csak mélységesen felháborodik, és maximum ráordításos technikát alkalmaz. Nem hiszem, hogy ezen változtatni kellene, mert az nem Ő lenne. Ha valamihez nincs kedve, akkor azt igenis megmondja, és amikor valaki hívja játszani, akkor nyilván azért megy, mert van kedve hozzá mégiscsak. Elmondtam Abirának, hogy Áron máshogyan szocializálódik itthon, ezért jöhetett létre ez a kis "rendellenesség". Abira meglehetősen hitetlenkedve fogadta, hogy Áron és Lévi még soha nem ütötték meg egymást, ha nézeteltérésük támad, az maximum nyekergés formájában manifesztálódik. Akkor Abira megkérdezte, hogy ez a tulajdonság vajon melyikünk örökítette a fiúkra, mindjárt nagy egyetértésben rá is kentük Danira az egészet.
Mindenesetre én azt gondolom, hogy ezek valóban problémaként merülhetnének fel, ha Áron egyebként egy visszahúzódó, önbizalomhiányos gyerek volna, de erről még nyomokban sincs szó. Roppant népszerű a csoportjában, magabiztos, az önbizalma pedig hála a folyamatos táplálásnak a papája részéről, meg az enyémről is, kifejezetten egészségesnek mondható. Egyszerűen csak szelíd, megválogatja a harcait, tudja, hogy vannak dolgok, amikben nem érdemes konfrontálódni. És nem akarja a barátait megbántani.

Éppen a napokban mesélt Sixtennel, a kis vadóc 5 éves barátjával kapcsolatban egy történetet:

"Mama, annyit beszéltem Sixtennek Liliről, hogy Sixten azt mondta, ő is szerelmes akar lenni Lilibe. De én ezt nem akarom, meg azt sem, hogy Sixten szomorú legyen, úgyhogy inkább rossz címet és kapukódot adtam neki."

Hát, ilyen kisfiú Áron, és igazából nekünk nagyon bejön. Nem változtatnánk rajta semmiképpen.

2012. március 1., csütörtök

Számolás

Áron óvodájában a napokban volt egyfajta elbeszélgetés az óvónővel Áron elmúlt fél évi óvodai tevékenységéről. Ebben az óvodában azt próbálják erősíteni a gyerekekben, amiben nem annyira jók, és arra próbálnak nagyobb hangsúlyt fektetni, amiben gyakorlásra szorulnak. Abira, Áron óvónője szerint Áron jól számol, de pl. amikor megkérdezték tőle, mennyi 7+7, a válasz 19 volt. Ez előtt eléggé értetlenül álltam, mert magyarul ilyesmi neki egyáltalán nem jelent problémát. Jó sokáig gondolkodtam ezen, beszélgettünk Áronnal is, és kiderült, hogy ő még mindig magyarul gondolkozik, és magyarul ad össze, és az eredményt fordítja svédre. Arra is rájöttünk, hogy pont a 10 és 19 közötti számok, amiknek külön nevük van svédül, és nem találhatók ki logikusan, nehézséget okoznak neki. Most úgy gyakorlunk, hogy én mondom a számot svédül, és ő magyarul, vagy fordítva, illetve felmutatom neki a számot, és neki mondania kell svédül. A gyakorlás elvileg kész, már a számok egészen százig magabiztosan fordítódnak svédre, ha a számokat leírva látja, akkor 99-ig megnevezi svédül, és 999-ig magyarul is.
Kicsit csodálkoztunk egyébként azon, hogy még mindig a magyar nyelv erősebb nála, mert bár mindkét szülője magyar, és itthon kevés kivételtől eltekintve csak magyarul beszélünk, de a környezetünkben számos ellenpéldát láttam hasonló korú gyerekeknél. Mindenesetre Áron svédre vált, amikor fáradt, vagy nagyon fel van dúlva, és a tudtomra szeretné hozni, hogy mennyire igazságtalan vele az élet, meg én. Imádom hallgatni olyankor is, annak ellenére, hogy éppen engem oszt ki. Úgy beszél svédül, mint a bennszülöttek, és ahogy én sosem fogok.