Egy vasárnap reggel...

Mama: - Áron, itt az a feladat, hogy fel kell ismerned, milyen 3 dimenziós testet látsz a képen. Mondom a lehetőségeket: kocka, háromszög alapú ...  őőő... Dani, mi az, aminek háromszög az alapja, és hasonlít egy piramisra?

Én: - Gúla, Mama!

További részletek az 5,5 éves tudástárról nemsokára...

Lévi 21 hónapos

Ha megkérdezem Lévit, hogy hogy hívják, akkor még mindig azt mondja: "Vévi". Arra a kérdésre, hogy hány éves, mostanában viszont azt válaszolja, hogy nyolc. De igazából nem nyolc éves, mindössze 21 hónapos. 86 centi magas, és még mindig 10,8 kiló. Az evése borzalmas, még engem is sikerül alúlmúlnia. Itthon még mindig csak pépes kajákat eszik, mert a virslin, sültkrumplin és kenyéren kívül semmit darabokból álló ételt nem tűr meg a szájában. Az óvodában kicsit más a helyzet, de nem sokkal jobb ott sem. Reméljük, már nem hosszan marad ebben a formában. Pohárból viszont egyedül iszik.

Rengeteg szót használ, sokat svédül is, ebben kicsit lenyomott engem. Az alapszituációkat is nagyon jól érti svédül. Kétszavas mondatok kinyilatkoztatására inkább csak vészhelyzetben vetemedik. Vészhelyzetről meg akkor beszélhetünk, ha valami nem úgy történik, ahogy Ő szeretné.

Nagy és finommozgásokban csodásan teljesít, a hónap nagy eseménye, hogy végre megtanult kávét főzni. Én meg pizzát sütök egyedül.

Akkor most kávét főz:

Kísérlet

- Mama, igazából több arcot kipróbáltam az óvodai fotózásnál, de ez volt a legjobb.
- Milyen volt a többi?
- Ugyanilyen.

 

Amikor a varázslat rosszul sül el

Néhány nappal ezelőtt Mama éppen varázsuborkát pucolt, amikor kedvem támadt enni belőle, majd természetesen rögtön ezután Mamára szegeztem a fakanalat.

- De ugye tudod, Áron, hogy illik visszavarázsolni egy idő múlva.

- Persze, tudom - biztosítottam Mamát, majd elmondtam a varázslatot. Csiribi- Csiribá, priccs-praccs-pruccs, beszélj úgy, mint egy bárány!

Mama lelkesen bégetett, de akkor sajnos kiment a fejemből a varázsige. Papa próbált segíteni, de ő sem emlékezett tisztán, sem az akrakadabra nem segített, sem a simsalabim, ami ráadásul svédül van. Egy darabig idegesen rohangáltam, Mama meg még mindig bégetett. Klassz lett volna nyilván látni, hogyan oldom meg a problémát, de azt senki sem gondolta, hogy én ezt az egészet 100%-ban elhiszem, és a végén elkezdtem sírni.

- Mama most már örökre így fog maradni - mondtam, miközben potyogtak a könnyeim.

Szerencsére épp akkor járt le a varázslat szavatossága, Mama meg azonnal szinkronizálódott. Én mindenesetre leírtam egy papírra a varázsigét, a későbbi kínos pillanatok elkerülése végett. Reméljük, hogy nem marad rossz élmény bennem az uborkaevéssel kapcsolatban. Kár lenne, ezzel az egy élelmiszerrel kapcsolatban sikerült a Skandináv Varázslótanácsnak kompromisszumra jutnia velem.

Bárányhimlő veszély

Tegnap detektáltuk, mivel ki volt írva egy papírra, hogy Lévi óvodájában kitört a bárányhimlő. A szüleink 2 perc különbséggel pánikrohamot kaptak, mert én ugyan már be vagyok oltva, de Lévi oltása még tervező fázisban van éppen, mert sosem elég egészséges egy kiadós oltáshoz.

A hírre azonban a tervezés azonnal kész lett, és ma délelőtt Lévit beoltattuk bárányhimlő ellen. A lehetőségek, -amelyek közül sajnos nem mi választunk- az alábbiak.

- már fertőzött, de az oltás hatására nem, vagy csak enyhe formában tör ki rajta a kór

- nem fertőzött, az oltás hatására ugyanaz történik, mint eggyel feljebb

Harmadik lehetőség meg lehetőleg ne legyen szerintünk.

Az oltás egyébként majdnem jól sikerült, csak egy része ment mellé, mert Lévi feszítette a lábát, és az közismert, hogy Ő szupererős. Papa ettől csak kicsit borult ki, de hamar rendbejött, mert valószínűleg elég annyi is, amennyinek sikerült bejutnia. Hazafelé pedig felrakta Lévit és Mamát a buszra, de egy nagyon köhögő kisgyerek is felszállt, úgyhogy Papa ki is jelentette, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Mama akkor biztonságos távolságba helyezte Lévit, de Papa akkor már átzuhant a ló másik oldalára, és kényszeredetten figyelte a köhögő kisgyereket a játdáról, a nyitott buszajtón keresztül. Mama akkor a kezét a nyaka előtt elhúzva, jelezte neki, hogy ezt most már abba kell hagynia, de Papa félreértette, és felhúzta a cipzárt a gallérján.

Az elvégzendő tanfolyamok listájára felírtuk Papának az életmenedzsment, és a svéd mellé a jelbeszédet is, de addig is kapott a kezére egy kullancs műtetoválást, elismerésül az elmúlt napokban nyújtott teljesítményéért, meg azért is, mert az a kedvenc állata.

Sport

Idén is járok úszóiskolába, mivel tavaly nem nagyon, vagy inkább nagyon nem sikerült megtanulnom úszni. Más helyet választottunk, egyrészt mert a környezetváltozás talán segít kilendülni a holtpontról, valamint az új úszodában Lévit nem kell kézben lóbálni az úszóiskola teljes időtartama alatt, hanem van hely neki is pancsolni. Az előző úszodában erre nem volt lehetőség, merty minden négyzetcentiméteren úszóiskola és edzés zajlott.

Idén is kaptam lehetőséget, hogy kipróbáljak 12 különböző sportot. Most élünk vele, mert Nagyi szerint nekem küzdősportra kéne járnom. Egyrészt osztjuk a véleményét, mert ugyan nem vagyok kicsit sem verekedős, de bátor sajnos igen, meg szuperhős is, és több alkalommal próbáltam már verekedő feleket szétválasztani, illetve elrabolt macit a tulajdonosának visszaszerezni. Az meg mindenféle önvédelmi tudás nélkül előbb-utóbb veszélyes lesz rám nézve. Mondjuk azt nem gondoljuk, hogy egy alkalom alapján fogom tudni eldönteni, hogy tetszik-e az adott sportág, de nem kukacoskodunk ezen egyelőre.

Szombatonként járok táncolni is, mert szeretem. 4-5 évesekkel vagyok egy csoportban a Funkykids fedőnevű tánciskolában, és elvileg valamilyen koreográfiát fogunk tanulni. Aztán meg jól előadjuk az összeverődött rokonság előtt. Már hegyezzük a kamerát.

Lévi 20 hónapos...

... és mi még a 19. hónapfordulójáról sem írtunk. Nem is fogunk már, inkább kaptok egy összefoglalót az utóbbi 2 hónap eredményeiről.

Lévi 85 centi és még mindig 10,5 kiló. Az óvodában boldog, tevékeny, az óvónéniket és a gyerekeket a nevükön szólítja és ölelgeti, érkezésnél és távozásnál önállóan köszön, ellenállás nélkül alszik, csak éppen enni nem hajlandó. Vagyis de, kenyeret ebéd helyett, valamint mazsolát, virslit, és gyümölcsöt. Ez nem éppen optimális, ezért az óvónénik felajánlották, hogy ha nem fogadja be Lévi lelke az aktuális menüt, akkor kaphat üveges bébiételt, amit viszont szeret. Ez pedig nagyon kedves tőlük, mert várhatjuk ugyan, hogy majd egy idő után megtörik az éhségtől, és mégis a szájába helyezi az ételdarabokat, de a Salamon fiúk azért nem adják fel ilyen puhán, amit egyszer elhatároznak.

Pohárból ügyesen iszik. A poharat nem ő tartja, természetesen. Hatékonyan épít lego duploval. Belekezdtünk némi oktatásba is, hogy Ő se csak úgy nőjön, mint egy kiló répa. Már rávehető, hogy a dolgokat színek szerint szortírozza. Arra is, hogy azonos képeket keressen, és egymásra helyezze őket, és ezzel új értelmet adtunk a Lotto, és a Sudoku tarsasjátékaimnak.

Formabedobókkal könnyen boldogul. Ha megkérjük, hogy számoljon, akkor mondja, hogy egy, kettő, és aztán a négy, valamint a nyolc következik, de nem tudjuk még, hogy miért csak a kettő hatványait hajlandó mostanában megnevezni. Végre hajlandó végighallgatni a meséket. Na jó, azért szorítjuk ám a könyv oldalát erősen, de már nem borul meg, ha nem tud lapozni. Ma egy gyönyörű nyakláncot fűzött, de sajnos megtartotta magának. Biztos csinál még egy csomó dolgot, csak azokat mind elfelejtettük.

Lévi Nathalieval minigolfozik:

Valamint velem együtt csíkos:

És itt van egy rakás másik Salamon társaságában (Papa egér fülekkel, Dorka, Nathalie, én, és Lévi):

Nyuszi

Az meg nem úgy van ám, hogy az ember berakja Lévit valamelyik kisvakond epizód elé, és miközben a kicsi lény fókuszál a történetre, addig elolvas a munkájához ezt-azt. Inkább úgy van, hogy Lévi megjósolhatóan legalább annyit fog beszélni, mint én, és ahelyett, hogy csak simán bambulna a képernyőre, folyamatosan kommentál. Arra pedig illik figyelni, és reagálni. Aki pedig nem néz fel a papírjaiból, és képes csak annyit válaszolni, hogy "aha", az úgy jár, hogy hamarosan rámásznak, az arca két dundi kéz közé szorul, és 3 centiről kiabálódik bele az arcába, hogy "NYUSZIII!"

Őróla beszélünk:

Műhold

Áronkám, látom, mindenről van véleményed - mondta Papa egy este, miután félórát beszéltem levegővétel nélkül. - Tudnál esetleg valamit mondani a műholdakról?

Az az információ már megvolt, hogy a mőholdakról sugározzák a TV adást, a többi részletet meg nem volt nagyon nehéz kitalálni.

- A műholdak fent vannak az űrben, és az űrhajósok felmennek oda, beöltöznek mindenféle ruhákba, és előadják a műsorokat.

Hosszas kacarászás után azért kaptam az orcámba egy Power Point prezentációt a műsorszórás mikéntjéről. Mama mondta, hogy elméletben az én ötletem is működhetne, ha nem volna túl drága és kockázatos ennyi színészt, műsorvezetőt, meg rajzfilmfigurát kilőni az űrbe.

A fotónak semmi köze a bejegyzéshez, az Orczy kalandparkban készült még a nyáron, közvetlenül azután, hogy megtudtam, alacsony vagyok ahhoz, hogy felmehessek a drótkötélpályára.

Nagyon kedves

Azt már tudjátok, hogy Mama térdeiért kifejezetten odavagyok. Meg úgy általában minden részletért, ami Mamához tartozik. Mostanában a bókolást hálaadással szoktam ötvözni.

- Mama, nagyon köszönöm, hogy megszülethettem. És köszönöm, hogy gondoskodsz rólam. És amikor meglátlak, úgy szeretlek. Nagyon kedves vagyok, amikor ilyeneket mondok?

Amikor meg Balatonfenyvesen nyaraltunk 2 napig, Lévi, Mama és jómagam hármasban aludtunk egy ágyban. Lévi épp azon szerencséje felett örvendezett, hogy Mama bekerült az ágyába, és éppen röhögcsélve puszilgatta Mamát alvás helyett, amikor megragadtam az alkalmat egy újabb köszönetnyilvánításra.

- Mama, van valami, amit még sohasem köszöntem meg nektek. Nagyon köszönöm, hogy kaptam egy testvért.

Új barát

Azon kicsit aggodalmaskodtunk, hogy az új óvodámban nincs a csoportomban rajtam kívül 5 éves fiú, mert azért nőkkel nehéz szuperhősöst játszani. A probléma hamarosan megoldódott.

- Én: - Mama, tudod, hogy hívják az óvodában a legjobb barátomat?

- Mama: - Hogy hívják?

- Én: - Úgy hívják, hogy Camelia. És képzeld, már sikerült egy gyereket rávennem, hogy higyjen a szellemekben.

- Mama: - És ki az a gyerek?

- Mama: - Hát Camelia.

Camelia tehát megmentette az utolsó óvodai évet. Ő egyébként lány, és 5 éves. Vannak neki barátnői, és amikor délután Cameliával egymást átölelve elbúcsúzunk egymástól, akkor még két lány szokott csatlakozni az öleléshez.

Kaja

Lévinek problémái vannak szerintünk az ellátással. Ma délben azt kérdezte tőle Mama:

- Kérsz enni, Lévi?

Lévi bólogatott, majd kis gondolkodás után a biztonság kedvéért hozzátette: - Kaját.

Hát, mi sem cementre gondoltunk, de ezek szerint nem minden ebédje értelmezhető kajaként.

Lévi óvodás - 2. epizód

Szerdán Lévivel csak 2 órát töltöttünk az óvodában, csütörtökön és pénteken reggel fél 9-től délután fél 3-ig voltunk együtt a két óvónővel, Cathrine-nal (aki Áron ex-csoporttársának, és barátjának, Hampusnak a mamája) és Marieval, valamit Axellel, akinek mamája Katrin, és Tildával, aki papáját, Petert hozta magával a beszoktatásra. A hétfő pedig véletlenül úgy jött össze, hogy három papa volt óvodás a kicsikkel.

Lévi rutinosan jött-ment, ismerkedett a környezettel. Kis szépséghiba, hogy a szerves organizmusok közül nem az óvónőket, hanem Tilda papáját nézte ki magának, akivel közös poénokat fejlesztettek ki. Először egy cicákat tartalmazó könyvben keresték ki az étkező cicákat, majd mutatták egymásnak, hogy hogy eszik a cica, amin Lévi hatalmasakat kacagott. A könyv végül valahogy Cathrine-hoz keveredett, akkor Lévi odament, kivette a kezéből, és visszaadta Peternek.

Később Lévi talált egy könyvet az állatbébikről, és sorban bemutatta Peternek, hogy hogyan gurul körbe a kacsa, hogyan hörög az oroszlán, és hogyan nyalja a kutya az orrát. Mindehhez folyamatosan magyar kommenteket fűzött, én meg tolmácsoltam. Az óvónők meg javasolták Peternek, hogy Lévi érdekében délután jelentkezzen a személyzeti osztályon a kiírt állásra:)

Nekem az óvodával kapcsolatban két félelmem volt. Az egyik, hogy hogyan fog Lévi a számára nagyjából ismeretlen, svéd ízekkel megbarátkozni, amennyiben sikerül megrágnia és lenyelnie az ebédet, és hogy az én éber alvó, minden neszre felriadó kicsikém miként fog ennyi gyerek, valamint rokonaik társaságában zeneszóra elaludni.

Az első szorongásom délelőtt 11-kor vált aktuálissá, amikor a pihenőszobában kiosztódtak a matracok a kicsiknek, meg nekünk is. Mindenki le is feküdt néhány pillanatra az elvárásnak megfelelően. Tilda ezután ülve cumizgatott, Axel nekiállt elupsztítani a szoba dekorációját. Lévi egy ideig figyelte Axelt, majd úgy döntött, hogy az alváshoz nem elég optimálisak a körülmények, úgyhogy elindult körbesétálni kicsit. Arra nézve semmi nem volt az óvoda útikalauzban, hogy ilyenkor mi a teendő, de mivel ha visszafektettem, akkor ordítással reagált, a jobb lehetőség az volt, hogy hagyom sétálgatva kommentelni, míg el nem fárad. Sajnos ezt abbahagyta hamarosan, mert talált egy szekrényt, aminek az ajtaja alkalmas volt csapkodásra. Ezt meg azért mégsem hagytam, úgyhogy inkább végigolvastunk egy milliárd könyvet. És még mindig csak Tilda aludt. Axel közben a fáradtságtól egyszer lefejelte a falat, majd közvetlenül ezután a mamáját is véletlenül. Végül Lévi lett az ezüstérmes, Axel meg ezután a babakocsiban végezte, de mondjuk Lévinek könnyű volt, mert alá került hipnotizáló hintaágy végül. Én voltam az.

Másnap hasonlóan zajlott az altatás, de akkor már a ringatás sem volt elég, úgyhogy végül úgy tartottam nyitva a mesekönyveket, hogy ha látni akarta, akkor hanyatt kellett alájuk befeküdnie. Akarta, úgyhogy a 3. suttogva felolvasott mese közben végül elszenderedett.

Alvás után ebédeltünk, a roppant önálló svéd gyerekek persze egyedül ettek, míg Lévi nemhogy nem eszik, de nem is rág önállóan. A svéd szülők meg azon sem szoronganak, hogy vajon elég kaját tömött-e magába a kicsikéjük, míg én először azon aggódtam, hogy hajlandó-e betenni a szájába bármit a felszolgált menüből, majd azon, hogy a kiszemelt disznóhúst meg tudja-e rágni. Nem tudta. Akkor azon gondolkodtam, hogy hogyan lopjam ki a szájából, hogy nagyjából észrevétlen maradjon az ügy. Nem maradt, mert Lévi kikérte magának, hogy elraboljam a szájából a disznót, ő még adott volna neki pár órányi esélyt, hogy sikerüljön vele eggyé válni. Végül evett némi rozottót, és szerencsére talált magának megfelelő ízű és szerkezetű kenyeret, amivel túlélte délutánig.

Lévit egyébként kicsit sem zavarja, hogy svédül beszélnek hozzá, már hozzászokott, hogy ez előfordul ebben az országban, és meglepően jól reagál a hozzá intézett kommunikációs kísérletekre. Nyilván még nem érti, hogy mit mondanak neki, de a megfelelő vizuális háttérrel, meg a gesztusokkal együtt teljesen jól veszi az információt. Búcsúzásnál integet, és végigpiszilja az egész pedagógus gárdát. A "szia", "köszönöm" és "viszlát" kifejezéseket pedig önállóan, a megfelelő szituációkban használja svédül.

Hal kísérletek

Az óvodában legalább hetente egyszer halat szolgálnak fel ebédre, mivel ez mégis csak Svédország. Nem is volna ezzel probléma, ha Lévi a legutóbbi hal adagolás során nem fejlesztett volna ki piros foltokat magán. De mi optimisták vagyunk, sok idő telt el azóta, úgyhogy kipróbáltuk, hogy mit szól Lévi immunrendszere manapság a halakhoz.

Az első teszt sajnos kudarccal végződött. Mama darabokban tálalta a lazacot, Lévi be is rakott egyet a szájába a várakozásnak megfelelően. Sajnos azonban úgy bánik az étellel, mint az óriáskígyó a tojással. Kiszipolyozza belőle a nedvességet, aztán a száraz maradékot rágja a végtelenségig. Mondjuk a kígyónak legalább van annyi esze, hogy amivel nem tud mit kezdeni, azt bátran kiköpi. Lévi meg csak rágta a lazacot, aztán mikor megunta az ülve rágást, akkor olajra lépett. A fém kukánál kinyitotta a száját, nem azért, hogy kiköpje, hanem a tükröződésben megtekintette, hogy megvan-e meg a lazac maradéktalanul, majd elégedetten rágott tovább. Végül kiloptuk a szájából, mert nem akartuk a vacsorát a lazac tetejére helyezni.

Az első kísérletet sikertelennek nyilvánítottuk, mert nem hisszük, hogy bejutott annyi allergén, amire érdemes lett volna foltokkal reagálni. Papa meg azt mondta, hogy Lévi egy evolúciós zsákutca. Botmixer nélkül tényleg nem tudjuk, hogy élne túl a vadonban.

Másnap megismételtük a kísérletet, akkor már homogén spenót-lazac keverékkel. Az alany nem foltos. Jöhetnek a halak.

Lévi óvodás

Lévi szerda óta óvodás, az elmúlt napok történéseiről pedig kivételesen nem Áron tudósít, mivel Ő nem volt jelen. Én viszont Lévivel együtt óvodás voltam 3 napig egyfolytában, rengeteg élményt gyűjtöttem össze, és kár lenne ebből Titeket kihagyni.

A Kadetten óvodáról nem sokat hallottunk korábban, egy ismerősünk szomszédjának személyes élményeibe volt alkalmunk egyedül betekinteni, miszerint a beszoktatás alatt az embert, meg a gyerekét is teljesen magára hagyják, és mindent a szülőnek kell csinálnia. És valóban. Csak ez nem feltétlenül negatív.

Még tavasszal kaptunk egy 4 oldalas leírást az óvodából, amiben tájékoztattak minket, hogy miként történik a kicsik beszoktatása, milyen reakciókkal találkozhatunk, amikor először hagyjuk ott őket az óvodában, hogy lehetnek nagyon boldogok, meg elutasítóak és dühösek is, amikor értük megyünk. A beszoktatás alapkoncepciója, hogy a kicsi és a szülő három teljes napon át részt vesz az óvodai csoport életében, és valóban, a pelenkázástól, az etetésen át az altatásig minden a szülő feladata. A lényeg, hogy a kicsi lássa, hogy az óvoda nem sokban különbözik az otthonától, nem egy szörnyű hely, ahol teljesen felfordulnak a napjai, hasonlóak a rutinok, csak talán egy kicsit más időben, máshogyan történnek. És persze jelen van két óvónéni, meg 10 másik kisded.

Kaptunk információkat arra nézve is, hogy az első alkalommal, amikor a szülő elmegy néhány órára, hogyan kellene elbúcsúzni a kicsiktől. Én személy szerint nagyon örültem ennek a tájékoztatónak. Habár már rutinosnak érzem magam beszoktatás terén, és abban is biztos vagyok, hogy ismerem Lévi minden rezdülését, és pontosan tudom, hogy mire hogyan fog reagálni, de nagyon profinak éreztem a tájékoztatót, meg hogy egyáltalán gondolt fordítottak rá. Megkönnyíti az óvónőknek, a szülőknek és a gyerekeknek is az óvodakezdést, ha mindenki tudja, hogy mik a feladatok, az elvárások, és mire lehet számítani.

Kicsit szkeptikus voltam azt illetően, hogy hogyan fog ez működni, hogy 3 teljes együtt töltött nap után miért lenne könnyebb neki nélkülem ottmaradni, de az eredmények komolyan lenyűgöztek. 

Az első turnusban hárman kezdték az óvodát, a 18 hónapos Axel, a 16 hónapos Tilda, és Lévi, aki majdnem 19 hónapos. Tegnap maradtak először az óvodában szülők nélkül. Amikor az óvodához értünk, Axel papája épp a kocsijába szállt be. Mire beértünk, Axel már nem sírt, vidáman játszott valamivel. Tilda mamájával a folyosón találkoztunk, Tilda már rutinos Kadetten ügyben, 4 éves nővére itt óvodás, ő két percet sírt mindössze. Lévi 15 perc után döntött úgy, hogy sírás helyett csinál inkább valami mást. Kicsit szomorkodott még, többször kijelentette, hogy "mama", de az óvodában töltött további órákat jó hangulatban élte meg. Én meg nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Innen nézve a Kadetten jó óvoda lesz nekünk. És nem utolsósorban a kigurított piros szőnyeg az Alfaskolan elé.

Az óvodai élményeimről - aminek indokával "kitéptem" Áron kezéből a klaviatúrát - végül nem írtam, de csak azért, mert eszembe jutottak az előzmények. Arról majd szerintem holnap posztolok, hogy hogyan aludtunk Lévivel az oviban, meg hogy szerintem finom volt-e az ebéd.

Alvás

Lévi már ritkán ébred éjszakánként, ha mégis, akkor egyszer teszi, inni kér, majd csendben, ellenállás nélkül alszik tovább. Már nagyjából másfél hete alszik a tőlem örökölt, átlagos gyerekágyban, és nagyon jók a tapasztalatok. Azt tapasztaljuk, hogy attól az egy alkalomtól eltekintve, amikor kiszökött, nem szökik ki. Bebújik önként az ágyba, kap puszit, mondja, hogy "pápá", esetleg "jóéjt", és alszik. Szerintünk azt az egy darab szökést sem gondolta komolyan, és a felelősség végül rám is kenődött teljesen, mert igazából én kezdeményeztem közös kacarászást, közvetlenül fektetés után. Azóta kivontak engem a forgalomból megint, Mama és Papa ágyában térek nyugovóra újra, aztán valamikor éjfél körül a saját ágyamba helyeznek.

A másik előnye az ágyváltásnak, hogy Lévi ébredés után nem ordibálja fel a szomszédságot, meg engem. Inkább csendben felkel, és angolosan távozik a szobából, hogy felkeresse a szüleinket.

Sajnos Lévi még nem ismeri az órát. Ezért is történhetett meg, hogy ma hajnali 5-kor felébredt, átment a nappaliba, gondolta olvas egy kicsit. A könyv első oldalán aztán talált egy rajzot egy százlábúról, ezen meg annyira felizgatta magát, hogy nagyjából 20 alkalommal belekiabálta a svéd légtérbe, hogy "KUKAC". Akkor Mama haladéktalanul őrizetbe vette, és a rácsoságyba helyezte.

Sajnos még egy kirívó esetről be kell számolnunk. Pénteken pizsamaparti volt nálunk, Lili barátom jelent meg az eseményen a vadonatúj katicás bőröndjével. Lévi először nem kapott meghívót a pezsgőfürdőbe, majd megint csak nem kapott magába a buliba, pedig tényleg pizsamában, valamint parti hangulatban érkezett a nappaliba fektetés után fél perccel. Akkor azért egy órás altatásos küzdés után megint a rácsok között végezte.

A rácsoságy továbbra is a szobában áll, ott is marad egészen addig, amíg Lévi fel nem függeszti teljesen az ilyesfajta alvási anomáliákat. Remélhetőleg egy hónapon belül.

Tudományos alapokon történő rendreutasítás

- Lévi, nem szabad felállni az ágyban - osztottam ki ma délután Lévit, miközben Lilivel épp a pizsamapartit készítettük elő. - Te azt hiszed, hogy a gravitáció az semmi. De a gravitáció az valami, ami a földhöz vonz téged, és nagyon nagyot fogsz esni.

Lévi másfél éves

Most éppen 83 centi és 10,5 kiló.

Személyiség

Egy barátunk mondta nekünk egyszer, hogy ha lesz még egy békés gyerek itt minálunk, akkor Ő harakirit követ el, mert az nekünk nem jár másodszorra is. Nos, az aggresszió Léviből is hiányzik, de Papa magára vállalta ez ügyben a felelőséget. Pontosabban kikérte magának a feltételezést, hogy a szelídséget Mamától örököltük volna. Lévi sosem szokott megütni, megrúgni, vagy megharapni senkit. Helyette gyakran ölelgeti és puszilgatja, akit szeret. Mi hármunkat mindenképpen, szeretünk is ölelgetve lenni, gyakran állunk sorba a kegyeiért. És mivel ennyien vagyunk körülötte, Őt is folyton ölelgeti valaki. Ő meg kicsit sem bánja, de azért ne legyen túl hosszú, mert dolga van máshol.

Az öltözésnél, evésnél, fürdésnél kifejezetten együttműködő, ha zoknit vagy nadrágot tartunk elé, nyújtja a lábát, a ruha ujjába dugja a karját. Ha fürdeni hívjuk, önként befárad a fürdőszobába. Még azt is békésen hagyja, hogy Papa hosszan pelenkázza, pedig az ilyen hosszú fodorigazgatást még a roppant türelmes Mama sem hagyná neki.

Mivel ennyire éretten viselkedik "napi rutin" témakörben, felajánlottuk neki, hogy alhat az én ágyamban, mivel én megörököltem egy időre Liliét. Egyszer ugyan elhagyta engedély nélkül a számára kijelölt felületet közvetlenül lefekvés után, akkor le kellett Őt tartóztatnunk, és a rácsos ágyban töltötte az éjszakát. Azóta, ha megkérdezzük, hogy hol szeretne aludni, az én ex-ágyamra mutat, bebújik, kijelenti, hogy "pápá" és alszik csendben.

Nem próbálgatja kicsit sem a határait, ha valamit nem szabad, azt tudomásul veszi. Talán azt mégsem veszi tudomásul, hogy a kanapén nem állunk fel, de az asztal tetejéről még sosem kellett leszednünk, és a függönyre sem mászik, valamint konnektort sem babrál.

Beszéd 

Nagyjából 40, hosszabb rövidebb szót használ rendszeresen, de kérésre bármilyen két-három szótagú szót utánunk mond. Néhány hete kétszavas mondatokat tol nekünk, a repertoár pedig naponta bővül. Mindent kommunikál felénk, nemigen van olyan, hogy nem értjük, mit akar. Önmagát "Vévi"-ként azonosítja fotókon és videókon, valamint a tükörben. Én továbbra is Áon vagyok, de Papát is hajlandó már a nevén szólítani. Ha valakivel találkozik, akkor általában mondja, hogy "Szia". Ha meg idegenekkel futunk össze a lépcsőházban, akkor svédül üdvözli a népet, be is szoktak nézni a babakocsiba hitetlenkedve, hogy mégis ki volt az.

Mozgás

Mivel nagyon régóta jár, mostanra már szabályosan szalad, mindenhova felmászik a játszótéren. Folyton mozognia kell, ezért a hintában ülési rekordja továbbra sem haladja meg a 2 percet. Így volt ez velem is, nem nagyon képedünk már el ezen.

Evés

Az allergiája miatt még mindig nem ehet sok mindent, de próbálunk neki nagyon változatosan főzni. A mostani probléma főleg az, hogy mivel kevés a rágófoga, egészen pontosan másfél darab, a darabos ételekkel még mindig hosszan küzd. Amin viszont nem aggódnánk feleslegesen, de nyakunkon az óvoda, ahol senki sem fogja neki a botmixert a tányér mélyére nyomni. Gyakorlunk lelkesen, de az evés így rendkívül lassú, egy idő után fel is adja, és akkor még csak az átlagos adagjának a fele fogyott el.

Egyedül csak sonkát, virslit, és kenyeret eszik, ha kanalat kap, akkor a tányérból nem a szájába, hanem az asztalra transzportálja az ételt. A banán fogásától egyelőre undorodik, azt is más csinálja helyette.

Holnap érzelmek, játék és alvás témakörben elemzünk még kicsit, addig meg fotók a félszülinapos Léviről:

Liszt

Holnap megint összefoglaljuk Lévit, mert másfél éves volt nemrégen, addig meg kaptok egy friss hírt. Az e heti gluténtesztek sikerrel zárultak, Lévivel kenyeret etettünk, nem keveset, majd kapott nagyobb mennyiségű búzát tartalmazó pépet. Nemhogy nem hányta tele senkinek a melltartóját, de még egy kicsi folt, vagy szivárgás sem keletkezett rajta. Ezennel büszkén bejelentjük, hogy szerintünk kinőtte a lisztallergiát.

Szellem, szuperhős

Egészen belátóan fogadtam a hírt, hogy megint új óvodába megyek, de néhány nappal ezelőtt mégis meggondoltam magam.

- Mama, inkább mégsem akarok új óvodába menni - közöltem, mikor hazafelé indultunk Balatonfenyvesről.

- Ez sajnos nem így működik. Elfogadtuk a helyet a Vittrában, és a régi oviba nem tudsz visszamenni már. De nagyon jó lesz ott neked, sok új barátod lesz majd - mondta Mama.

- De ők nem fognak hinni a szellemekben - mondtam, és ritkán fakadok ugyan sírva, de ez a gondolat elviselhetetlen volt.

Végül beletörődtem a helyzetbe, Mama pedig meggyőzött róla, hogy rengeteg megtéríthető, korombeli gyerekkel leszek egy csoportban, és lehet, hogy már nem emlékszem rá, de komoly munkámba került Gabrielt, Hampust és Keyant is rávenni, hogy velem együtt higyjenek a szellemekben. Nem beszélve Liliről, aki igen hosszan ellenállt.

Mindenesetre tegnap bejelentettem, hogy rajzolni fogok, de ehelyett inkább írtam egyedül egy bemutatkozó levelet az új óvodába svédül. Csak hogy szokják, mik a preferenciáim.

Nehéz magyarul visszaadni azt, amit a svéd nyelvvel elkövetek, mindenesetre az nyilvánvaló, hogy szóközökre nem pazarlok időt, a j-t következetesen fordítva kanyarítom, valamint kiejtés szerint írok. Hogyan máshogy.

Magyarul pedig nagyjából így hangzik a levelem: "Sziasztok, engem Áronnak hívnak. Hiszek a szellemekben és akartok szuperhősök lenni velem?"

Pókpofi

Mostanában én vagyok Pókember. Nem nekem jutott eszembe a személyiségváltás, Gabriel és Keyan kezdték el az óvodában. Nem nagyon értettem eleinte, hogy hogyan lesz egy közönséges humanoidból pókember, ezért megtekintettük az azonos című film idevágó részeit. Azóta máshogyan reagálok a pókcsípésre, mint az emberi populáció zöme.

Náhány hete Mama egy dudort vett észre a derekamon.

- Áron, megcsípett éjszaka egy pók - mondta.

Nem szóltam semmit, gondolatban felmértem a lehetőségeimet, majd szélesen elmosolyodtam.

- Ne reménykedj, Áron, nem hiszem, hogy génmódosított pók volt, úgyhogy nem fogsz pókemberré változni.

Azért a biztonság kedvéért délelőtt az összes utamba kerülő gyerekkel és szülővel közöltem a tényt, hogy délutánra pókember leszek, hátha tényleg bekövetkezik.

Elköltözött a blog

A blog elköltöztetésének igen egyszerű okai vannak. Belefutottunk néhány csodálatos sablonba a Scrapm-@gi-a oldalon, és képtelenek voltunk mindet otthagyni. Majd rá akartuk helyezni a kiválasztott sablont a blogunkra, de természetesen nem sikerült. Nem azért, mert buták vagyunk hozzá, habár jelenleg azok vagyunk, de mindent meg tudunk tanulni. Arra azonban nagyon hamar rávezetett minket Lévi, hogy ennyit tanulni és kísérletezni nincs időnk.

Akkor aztán az átcuccolás mellett döntöttünk, most már csak azzal van problémánk, hogy a freeblog export nagyon nem ugyanolyan, mint a blogspot import. Így aztán egyenként pakolásztuk át a bejegyzéseket az utóbbi két hónapból. Továbbra is várjuk a megoldást, ha valaki tudja, mert átpakolnánk az egészet, de ez így rettenetes feladat. A kommentek is hiányoznak egyelőre sajnos.

Mindenesetre amíg valamilyen csoda folytán mégis újraépül a blog az elmúlt 5 év összes bejegyzésével, olvassátok az új posztokat, meg nézegessétek a külalakot, ami remélhetőleg folyamatosan változik fog. Örülünk, hogy itt vagytok.

Most éppen...

... Budapesten nyaralunk, ezért nem érünk rá hosszan posztolni, mert előbb élményeket kell gyűjtenünk. Amíg pedig megtelünk élményekkel, nézzétek meg Lévi öcsém alsógatyás fotósorozatát. Biztosan felmerül most bennetek, hogy Lévi szobatiszta. Az hát, a szoba szőnyegére már ritkán pisil, helyette a pelenkába inkább. Az alsógatya az enyém.

Kedves Kata ...

... igen, lesz hal, ha szeretnéd. Addig is míg újraélesztjük a rendszert, valaki mondja meg, léccciiiii, hogy hogyan lehet freeblog-os exportot blogspottal kompatibilissé tenni. Nagyon köszi előre is. Holnap pedig Lévi alsógatyás fotóit tesszük közzé, ha megmondjátok, amit akarunk, ha nem.

Iskolaügyek

Gabriel barátom szülinapi buliján beszélgettünk Hampus mamájával, aki egyébként Lévi óvónénije lesz. Megtudtuk, hogy van arra lehetőség, hogy egy gyerek nem abban az évben kezdi el az iskolaelőkészítő osztályt, amelyikben a 6. évét betölti, hanem egy évvel korábban. A Kadetten oviból idén 4 darab 5 éves gyerek döntött úgy a szüleivel, hogy nem marad még egy évet oviban, hanem elkezdi az iskolaelőkészítőt.

Lássuk az okokat. Az iskolaelőkészítő nem sokban különbözik az óvoda utolsó évétől, csak kevesebb pedagógus jut ugyanannyi gyerekre. Tanulgatnak olvasni, meg számolni, de óvodaszerű az egész, nem olyan, mint Magyarországon az első osztály, ahol mostanában durván belecsapják a kanalat a lecsóba. Az illetékes hivatalok pedig azért engednek 5 éveseket az iskolaelőkészítőbe, mert így óvodai férőhelyek szabadulnak fel.

Például ilyen az iskolaelőkészítő végére a követelmény matematikából:

- le kell tudni olvasni a számokat 0-tól 9-ig

- folyamatosan elszámolni 10-ig

- számjegyeket összepárosítani a megfelelő mennyiségű labdával például

- le kell tudni írni a számokat 0-tól 9-ig

- felismerni olyan egyszerű geometriai formákat, mint kör, négyzet és háromszög

- tudni a 7 napjait.

Svédből pedig ilyen:

- megérteni az osztálynak adott instrukciót, és az alapján dolgozni

- megnevezni a kis és nagybetűket és tudni, hogy hogyan hangzanak

- tudni elkülöníteni a kis és nagybetűket

- tudni kiejteni az összes hangot

- tudni egyszótagú szavakat elolvasni

- tudni elolvasni a saját nevemet

- tudni leírni a saját nevemet

Nos, ugyebár ez nem olyan sok, nekem most megvan mind, és ezeket majd pont 2 év múlva, az iskolaelőkészítő végere kellene tudnom. Hivatalosan.

Idén mégsem kezdem el az iskolaelőkészítőt, egyrészt mert fizikailag pontosan 5 évesnek felelek meg, és ez hátrány lehet egy rakás 6 éves között. Másrészt mint mindig, későn ébredtünk öntudatra, most tudtuk csak meg, hogy mehetnék, és már biztosan nem terem nekem hely az Alfaskolan iskolaelőkészítő osztályában, máshova meg nem akarunk engem küldeni. Ezen kívül utánaolvastunk a neten az ajánlásoknak, és a szakértők azt ajánlják, hogy akkor menjen egy gyerek egy évvel korábban az iskolaelőkészítőbe, ha szociálisan és értelmileg érettebbnek minősül a korcsoportjánál, valamint nem találja a helyét a saját korosztálya képviselői között. Én azért jól elboldogulok a saját korosztályommal. Arról meg nem beszélve, hogy mialatt Mama ezeken gondolkodott, mögötte haladván elfelejtettem, hogy nyitott palack van a kezemben, és vegigöntöttem az almalevet a lábán. Idén a koncentrációt mindenképpen gyakorolnom kell.

A szakértők egyebként meg azt ajánlják, hogy ha valaki feltétlenül előrrébb akar járni, mint ahogy rákényszerítik, akkor inkább ugorja át az iskolaelőkészítőt, és menjen egyből első osztályba az óvoda után.

Ezen azért erősen el fogunk gondolkodni, további információkat gyűjtünk, és megbeszéljük az illetékesekkel. Mindenesetre most beiratkozom az Alfa első osztályába is 2012 őszétől, de attól is függővé tesszük, hogy ugrok-e osztályt, hogy lesz-e abban az osztályban, ahová kerülnék, további osztályugró gyerek. Kilógatni engem a többiek közül azért nem szeretnénk.

És akkor most olvasok Nektek svédül. Bírjátok ki!

Milyen erős szerelem...

... kell ahhoz, hogy valakivel kapcsolatban azt a kifejezést használjuk: nyál illat? Papa volt, és Lévivel kapcsolatban mondta.

Nos, aki viszont mégsincs ennyire elragadtatva a nyál illatától, annak ajánljuk a babakocsi napfénytetőjét, mint hatékony védekezési lehetőséget. Kell hozzá testvér-fellépő is, amennyiben menet közben alkalmazzuk.

Így kell használni:

Bárányos lego-társasjáték

Az meg már eléggé tűrhetetlen volt, hogy Lévi mellett nem lehet társasjátékozni, mert vagy fel akar ülni Mama ölébe, és akkor szétszedi az asztalon található játszmát, szó szerint és átvitt értelemben is, vagy Mamit rántja le magához a földre, és akkor szintén borul a program.

Úgy döntöttünk, hogy Lévit is behúzzuk a tevékenységbe, aztán vagy megszokja a szabályokat, vagy megszökik. Nos, az első alkalommal inkább ez utóbbit választotta, de mivel a báránya a távollátében is nyert, a második alkalommal inkább vele maradt.

A játék lényege, hogy mindenkinek van báránya, és gyapjút kell gyűjteni rá. A gyapjúval pedig számtalan kaland történhet a dobókocka akarata szerint, lementődhet a bárányról, és biztonságba kerülhet, csere útján másik játékoshoz juthat gazdaállattal együtt, vagy jön a farkas, és a gyapjú lezabálódik a bárányról.

Nézzétek meg, hogy játszik Lévi. A dobókockával kérésre dob, de azért a kockához egyelőre nagyon ragaszkodik, így mi Mamával gyorsan dobunk, aztán visszaadjuk neki. Néha a kocka után hajítja a bárányt is. Valamint játék közben rendszeresen béget. Nem a bárány, hanem Lévi.

Az úszásról megint

A múlt héten véget ért megint egy kurzus az úszóiskolában. Megbuktam megint, bár az oklevelemen úgy fogalmaztak, hogy ajánlják nekem, hogy legközelebb is ugyanebbe a csoportba járjak. A következőket kellett ebben a csoportban teljesíteni:

- háton lebegés - ez megvan magabiztosan,

- háton lebegés 5 mp-ig, majd a láb letétele nélkül hasra fordulás, és így is lebegés 5 mp-ig - szintén teljesítettem,

- mellúszás kar és lábtempója - ez szerintünk tudom, az oktatók szerint nem,

- valamint 5 m mellúszásban, akár a víz alatt - nincs meg, maximum 3 tempó.

A tanulságokat is levontuk. Teljesen elég lett volna 5 éves koromban elkezdeni úszni, amikortól valóban ajánlott, mert nem vagyok különösebben sellő. Nem tekintjük kidobott időnek, mert szeretem az úszóiskolát, de valószínűleg csak mostanra érett be a mozgáskultúrám erre a tevékenységre.

Ősztől egy másik úszodába járok majd úszóiskolába, megint a kezdő szintre. Az ok egyrészt az, hogy itt majd Lévi is bemehet a vízbe Mamával, amíg én oktatásban részesülök. Erre az előző úszodában nem volt lehetőség, mert minden medencében úszóiskola zajlott. A másik ok, hogy a csoportok kicsit máshogyan vannak szervezve, és azt reméljük, hogy az új környezet majd előhozza belőlem a sportolót. Afelől ugyanis nincs kétségünk, hogy jó és gyors úszó leszek, mert ugyanolyan áromvonalas vagyok, mint Papa, és ugyanúgy szoktam reszketve fázni, amikor kiszednek a medencéből, ahogyan Ő tette gyerekkorában.

Személyi adatok

Tegnap az alábbi beszélgetést sikerült összeszerelnünk Lévivel és Mamával:

Mama Lévinek: - Hogy hívnak?

Lévi: -Véévi.

Mama: - Hány éves vagy?

Lévi: - Egy.

Én: - Lévi, mondd, hogy kettő!

Lévi: - Három!

A párbeszédet reprodukáltuk is. Kétszer.

A meglepetés...

... nem egy új Salamon gyerek. Hanem egy új óvoda. A múlt héten hívott fel minket a Vittra, hogy én, Salamon Áron Leon helyet kaphatok náluk az óvodában, ha mindenki úgy akarja. Márpedig ők éppen úgy akarták, Mami pedig a biztonság kedvéért még kétszer elismételtette velük, mert erre aztán tényleg nem számítottunk már ebben az életünkben.

Nagyjából 2 perc gondolkodás után el is fogadtuk a helyet, habár ez nekem már a harmadik óvodám lesz. Lássuk az okokat. Nagyon szeretjük a mostani óvodámat, de mivel Lévi ide fog járni a házunktól két sarokra elterülő Kadetten oviba, az én ex-óvodám meg 3 megállónyira van, így reggelente kétfelé kellene indulnunk. Délután pedig Mama vagy Papa a munkahelyről hazafelé először begyűjtené Lévit, mert ő nyilván még szeretne kevesebb időt tölteni az óvodában, aztán a buszra visszaszállva felszedne engem, aki viszont még szívesen maradna tovább a barátaival. Nos, ezt a tervet már egy ideje emésztgettük, de sehogyan sem bírt jól hangzani. És ekkor érkezett számomra a felajánlás a Vittrától.

Így a következő évben Lévi a Kadettenbe fog járni, én pedig a Vittrába. A két épület 35 lépésnyire van egymástól, a kerítésünk pedig közös, úgyhogy napközben járhatunk egymáshoz beszélőre. Azután 2012 augusztusától megyek az Alfaskolanba, ami már közvetlenül a házunk mellett van. Ha addig odébb nem költözünk néhány méterrel.

További érdekesség, hogy az én mostani csoporttársam, Hampus anyukája lesz Lévi egyik óvónénije. Valamint, hogy Maminak új állása lesz augusztus közepétől, napi 6 órában, így most már nem Papa munkáját fogja ellopkodni.

A hányásról...

... meg az jutott eszembe, hogy mi ugyan nem vagyunk sűrűn hányós gyerekek, de ha mégis rászánjuk magunkat, akkor emlékezetesen tesszük. Biztosan megvan még Nektek, amikor másfél évesen belehánytam Papa szájába.

Hányásban Lévi nem ennyire céltudatos, de azért megvannak neki is a maga preferenciái. Itt Stockholmban leginkább étteremben szeret hányni. Teszi mindezt sültkrumpli, vagy glutén adagolás után. Előbbitől azért, mert nincs neki még rágófoga. Utóbbitól meg az allergiája miatt, és mert mi szót fogadunk az orvosoknak, akik azt javasolják, hogy három havonta hajtsunk végre Lévin gluténpróbát. Ha hányás előtt Papa is a közelben van, akkor mindenképpen az Ő tányérját választja célállomásnak. Ha Papa nincs éppen velünk, akkor engem szokott lehányni. Mamit nem szükséges lehánynia egyáltalán, enélkül is pont úgy reagál, mint a lehányt rokon, megdermed a sokktól.

Amikor pedig Budapesten vagyunk, Nagyinál és Fincinél szoktunk lakni. Nagyi nagyon szereti, ha rend és tisztaság van, mi ezt igyekszünk minden erőnkkel felszámolni. Ezért, amikor távozásra kerül sor, az ajtóban összetalálkozunk Erzsivel, aki a takarítóbrigád. Ő úgy kitakarít, hogy DNS nyom sem marad utánunk, nemhogy ujjlenyomat az ablaküvegen. Az én kisöcsém Budapesten ezt a miliőt találja eléggé vonzónak arra, hogy még a falat is összehányja. Mama mindig észleli az előjátékot, és fel is kínálja a lénynek önként a dekoltázsát az esemény lebonyolítására, de a fal mindig rosszul jár így is.

Egyszer majd megpróbáljuk felvenni videóra, hogy vizualizálni tudjátok Ti is. Addig meg nézzetek inkább fotókat, nemsokára visszatérek meglepő hírekkel.

A fociedzésről

Véget ért a héten a 2006-ban született fiúknak felajánlott próba fociedzés sorozat. Roppant tanulságos volt. Nagyjából 200 darab 5 éves fiú gyűlt össze alkalmanként a pályán. 12-es csoportokra osztottak minket, és 16 éves focista palánták tartották nekünk az edzést. Minden jól is ment, amíg pontosan megadott küldetéseket kellett végrehajtanunk egyenként a labdával. Azután kaptunk színes mellényeket, és két csapatot alkotva focimeccset kellett játszanunk.

A meccset nem úgy játszuk, hogy stratégiát építünk, és van hátvéd, meg csatár, hanem 12 fiú fut egy irányba a labda után tömegbe verődve. Néhány másodperc után valaki belerúg a labdába, akkor mindenki hirtelen irányt vált, és megint futunk együtt az elgurult labda után. Az edzők közben kiabálnak nekünk, hogy "Küzdjél! Küzdjél!", és a többség szót is fogad.

Én a fejemet hátravetve futok a hátsó sorban, mert ezt a céltalan szaladgálást nagyon unom. Aztán meglátok valamit a műfűben, és lehajolok, hogy megtekintsem közelebbről, amit találtam. Mama ekkor visít be a pálya széléről, hogy "Áronka, fociedzés van!", és akkor én rájövök, hogy hol is vagyok, és futok megint a többiek után. Találok magamnak egy hasonlóan motivált csapattársat rohanás közben, megszólítom, és akkor mindketten megállunk, hogy kicsit beszélhessek hozzá. Mama akkor hangosan tapsikol, hogy visszatereljen a tömegbe.

Megint futunk, amikor a labda valamiért elém gurul. Ezen annyira meglepődöm, hogy a kezeimet felemelve azonnal megadom magam, szoborrá dermedek, és reménykedem, hogy senki sem fog belémcsapódni, amíg fennáll a veszély, hogy én és a labda egy időben és egy helyen tartózkodunk. Miután sikeresen megúszom az ügyet, Mamira mosolygok, és feltartott hüvelykujjal jelzem, hogy minden rendben, jól mennek a dolgok. Mami viszonozza a jelzést, de a másik kezét a szája előtt tartja, és kicsit rázkódik, ezért odamegyek hozzá, és megkérdezem: "Hányni fogsz?"

Mami mégsem akar hányni, úgyhogy megint futok egy kicsit a többiekkel, de aztán pár másodperc múlva megszületik a gondolat, hogy futás helyett akár kipróbálhatnám, hogy milyen fejen állni a műfűben, és hozzá is kezdek a mutatványhoz.

Nos, ősszel nem folytatom az edzést, mert kipróbáltuk, de kicsit sem nekem való egyelőre sem a labda, sem a csapatsport. Mamival is kipróbáltam, hogy csak kicsit rugdossuk egymásnak a labdát, de először hosszan beszéltem arról, hogy hogyan fogok a labdába rúgni, de aztán már nem rúgtam bele, mert elvesztettem az érdeklődésemet. Viszont a karrierlehetőségek száma eggyel nőtt, ráírtuk a listára, hogy "statiszta".

És akkor fotók:

Óriásbuborékkal a Tom Tits Experioment-ben, ami olyasmi, mint Budapesten a csodák palotája:

Ez lesz Lévi fotója az óvodában a szekrényén:

Lévi valamint a háttérben jómagam elmosódva:

Születés közbeni műanyag magzattal ugyanott:

Lévi gumigatyában:

Pályaválasztás

A jövőm alaposan körvonalazódik így 5 évesen. Most éppen három hivatás között vacillálok. Orvos leszek, mint Papa, vagy légiforgalmi irányítótorony, esetleg építész. Szerintem Papa nem szavazna az orvoskodásra, ha megkérdezném, mert biztosan nem szeretné, hogy mások vérében dagonyázzak. A magasságom egyelőre nem predesztinál arra, hogy irányítótorony legyek, legalábbis Mama szerint. Úgyhogy egyelőre az építész kapja a legtöbb szavazatot.

Interjú

A 16 hónapos Lévi mostanában rosszul viseli, ha kamerát rántanak rá, miközben velem beszélget, és általában olajra lép. A múlt héten azonban sikerült igen ellazult állapotban előhúzni őt a fürdőkádból, és akkor készült vele egy mélyinterjú. Kamera jelenlétében is viszonylag őszintén válaszolgatott.

Érdemes komolyabban megfigyelni, hogy a "Mondd, hogy papa!" felszólításra rápillant a megnevezendő organizmusra, majd szemrebbenés nélkül az orcájába tolja, hogy "Mama". És nem, és nem lehet kizökkenteni, rá fogjuk most már kötözni Őt egy hazugságvizsgálóra.