Néhány nappal ezelőtt Mama éppen varázsuborkát pucolt, amikor kedvem támadt enni belőle, majd természetesen rögtön ezután Mamára szegeztem a fakanalat.
- De ugye tudod, Áron, hogy illik visszavarázsolni egy idő múlva.
- Persze, tudom - biztosítottam Mamát, majd elmondtam a varázslatot. Csiribi- Csiribá, priccs-praccs-pruccs, beszélj úgy, mint egy bárány!
Mama lelkesen bégetett, de akkor sajnos kiment a fejemből a varázsige. Papa próbált segíteni, de ő sem emlékezett tisztán, sem az akrakadabra nem segített, sem a simsalabim, ami ráadásul svédül van. Egy darabig idegesen rohangáltam, Mama meg még mindig bégetett. Klassz lett volna nyilván látni, hogyan oldom meg a problémát, de azt senki sem gondolta, hogy én ezt az egészet 100%-ban elhiszem, és a végén elkezdtem sírni.
- Mama most már örökre így fog maradni - mondtam, miközben potyogtak a könnyeim.
Szerencsére épp akkor járt le a varázslat szavatossága, Mama meg azonnal szinkronizálódott. Én mindenesetre leírtam egy papírra a varázsigét, a későbbi kínos pillanatok elkerülése végett. Reméljük, hogy nem marad rossz élmény bennem az uborkaevéssel kapcsolatban. Kár lenne, ezzel az egy élelmiszerrel kapcsolatban sikerült a Skandináv Varázslótanácsnak kompromisszumra jutnia velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése