Kaja

Lévinek problémái vannak szerintünk az ellátással. Ma délben azt kérdezte tőle Mama:

- Kérsz enni, Lévi?

Lévi bólogatott, majd kis gondolkodás után a biztonság kedvéért hozzátette: - Kaját.

Hát, mi sem cementre gondoltunk, de ezek szerint nem minden ebédje értelmezhető kajaként.

Lévi óvodás - 2. epizód

Szerdán Lévivel csak 2 órát töltöttünk az óvodában, csütörtökön és pénteken reggel fél 9-től délután fél 3-ig voltunk együtt a két óvónővel, Cathrine-nal (aki Áron ex-csoporttársának, és barátjának, Hampusnak a mamája) és Marieval, valamit Axellel, akinek mamája Katrin, és Tildával, aki papáját, Petert hozta magával a beszoktatásra. A hétfő pedig véletlenül úgy jött össze, hogy három papa volt óvodás a kicsikkel.

Lévi rutinosan jött-ment, ismerkedett a környezettel. Kis szépséghiba, hogy a szerves organizmusok közül nem az óvónőket, hanem Tilda papáját nézte ki magának, akivel közös poénokat fejlesztettek ki. Először egy cicákat tartalmazó könyvben keresték ki az étkező cicákat, majd mutatták egymásnak, hogy hogy eszik a cica, amin Lévi hatalmasakat kacagott. A könyv végül valahogy Cathrine-hoz keveredett, akkor Lévi odament, kivette a kezéből, és visszaadta Peternek.

Később Lévi talált egy könyvet az állatbébikről, és sorban bemutatta Peternek, hogy hogyan gurul körbe a kacsa, hogyan hörög az oroszlán, és hogyan nyalja a kutya az orrát. Mindehhez folyamatosan magyar kommenteket fűzött, én meg tolmácsoltam. Az óvónők meg javasolták Peternek, hogy Lévi érdekében délután jelentkezzen a személyzeti osztályon a kiírt állásra:)

Nekem az óvodával kapcsolatban két félelmem volt. Az egyik, hogy hogyan fog Lévi a számára nagyjából ismeretlen, svéd ízekkel megbarátkozni, amennyiben sikerül megrágnia és lenyelnie az ebédet, és hogy az én éber alvó, minden neszre felriadó kicsikém miként fog ennyi gyerek, valamint rokonaik társaságában zeneszóra elaludni.

Az első szorongásom délelőtt 11-kor vált aktuálissá, amikor a pihenőszobában kiosztódtak a matracok a kicsiknek, meg nekünk is. Mindenki le is feküdt néhány pillanatra az elvárásnak megfelelően. Tilda ezután ülve cumizgatott, Axel nekiállt elupsztítani a szoba dekorációját. Lévi egy ideig figyelte Axelt, majd úgy döntött, hogy az alváshoz nem elég optimálisak a körülmények, úgyhogy elindult körbesétálni kicsit. Arra nézve semmi nem volt az óvoda útikalauzban, hogy ilyenkor mi a teendő, de mivel ha visszafektettem, akkor ordítással reagált, a jobb lehetőség az volt, hogy hagyom sétálgatva kommentelni, míg el nem fárad. Sajnos ezt abbahagyta hamarosan, mert talált egy szekrényt, aminek az ajtaja alkalmas volt csapkodásra. Ezt meg azért mégsem hagytam, úgyhogy inkább végigolvastunk egy milliárd könyvet. És még mindig csak Tilda aludt. Axel közben a fáradtságtól egyszer lefejelte a falat, majd közvetlenül ezután a mamáját is véletlenül. Végül Lévi lett az ezüstérmes, Axel meg ezután a babakocsiban végezte, de mondjuk Lévinek könnyű volt, mert alá került hipnotizáló hintaágy végül. Én voltam az.

Másnap hasonlóan zajlott az altatás, de akkor már a ringatás sem volt elég, úgyhogy végül úgy tartottam nyitva a mesekönyveket, hogy ha látni akarta, akkor hanyatt kellett alájuk befeküdnie. Akarta, úgyhogy a 3. suttogva felolvasott mese közben végül elszenderedett.

Alvás után ebédeltünk, a roppant önálló svéd gyerekek persze egyedül ettek, míg Lévi nemhogy nem eszik, de nem is rág önállóan. A svéd szülők meg azon sem szoronganak, hogy vajon elég kaját tömött-e magába a kicsikéjük, míg én először azon aggódtam, hogy hajlandó-e betenni a szájába bármit a felszolgált menüből, majd azon, hogy a kiszemelt disznóhúst meg tudja-e rágni. Nem tudta. Akkor azon gondolkodtam, hogy hogyan lopjam ki a szájából, hogy nagyjából észrevétlen maradjon az ügy. Nem maradt, mert Lévi kikérte magának, hogy elraboljam a szájából a disznót, ő még adott volna neki pár órányi esélyt, hogy sikerüljön vele eggyé válni. Végül evett némi rozottót, és szerencsére talált magának megfelelő ízű és szerkezetű kenyeret, amivel túlélte délutánig.

Lévit egyébként kicsit sem zavarja, hogy svédül beszélnek hozzá, már hozzászokott, hogy ez előfordul ebben az országban, és meglepően jól reagál a hozzá intézett kommunikációs kísérletekre. Nyilván még nem érti, hogy mit mondanak neki, de a megfelelő vizuális háttérrel, meg a gesztusokkal együtt teljesen jól veszi az információt. Búcsúzásnál integet, és végigpiszilja az egész pedagógus gárdát. A "szia", "köszönöm" és "viszlát" kifejezéseket pedig önállóan, a megfelelő szituációkban használja svédül.

Hal kísérletek

Az óvodában legalább hetente egyszer halat szolgálnak fel ebédre, mivel ez mégis csak Svédország. Nem is volna ezzel probléma, ha Lévi a legutóbbi hal adagolás során nem fejlesztett volna ki piros foltokat magán. De mi optimisták vagyunk, sok idő telt el azóta, úgyhogy kipróbáltuk, hogy mit szól Lévi immunrendszere manapság a halakhoz.

Az első teszt sajnos kudarccal végződött. Mama darabokban tálalta a lazacot, Lévi be is rakott egyet a szájába a várakozásnak megfelelően. Sajnos azonban úgy bánik az étellel, mint az óriáskígyó a tojással. Kiszipolyozza belőle a nedvességet, aztán a száraz maradékot rágja a végtelenségig. Mondjuk a kígyónak legalább van annyi esze, hogy amivel nem tud mit kezdeni, azt bátran kiköpi. Lévi meg csak rágta a lazacot, aztán mikor megunta az ülve rágást, akkor olajra lépett. A fém kukánál kinyitotta a száját, nem azért, hogy kiköpje, hanem a tükröződésben megtekintette, hogy megvan-e meg a lazac maradéktalanul, majd elégedetten rágott tovább. Végül kiloptuk a szájából, mert nem akartuk a vacsorát a lazac tetejére helyezni.

Az első kísérletet sikertelennek nyilvánítottuk, mert nem hisszük, hogy bejutott annyi allergén, amire érdemes lett volna foltokkal reagálni. Papa meg azt mondta, hogy Lévi egy evolúciós zsákutca. Botmixer nélkül tényleg nem tudjuk, hogy élne túl a vadonban.

Másnap megismételtük a kísérletet, akkor már homogén spenót-lazac keverékkel. Az alany nem foltos. Jöhetnek a halak.

Lévi óvodás

Lévi szerda óta óvodás, az elmúlt napok történéseiről pedig kivételesen nem Áron tudósít, mivel Ő nem volt jelen. Én viszont Lévivel együtt óvodás voltam 3 napig egyfolytában, rengeteg élményt gyűjtöttem össze, és kár lenne ebből Titeket kihagyni.

A Kadetten óvodáról nem sokat hallottunk korábban, egy ismerősünk szomszédjának személyes élményeibe volt alkalmunk egyedül betekinteni, miszerint a beszoktatás alatt az embert, meg a gyerekét is teljesen magára hagyják, és mindent a szülőnek kell csinálnia. És valóban. Csak ez nem feltétlenül negatív.

Még tavasszal kaptunk egy 4 oldalas leírást az óvodából, amiben tájékoztattak minket, hogy miként történik a kicsik beszoktatása, milyen reakciókkal találkozhatunk, amikor először hagyjuk ott őket az óvodában, hogy lehetnek nagyon boldogok, meg elutasítóak és dühösek is, amikor értük megyünk. A beszoktatás alapkoncepciója, hogy a kicsi és a szülő három teljes napon át részt vesz az óvodai csoport életében, és valóban, a pelenkázástól, az etetésen át az altatásig minden a szülő feladata. A lényeg, hogy a kicsi lássa, hogy az óvoda nem sokban különbözik az otthonától, nem egy szörnyű hely, ahol teljesen felfordulnak a napjai, hasonlóak a rutinok, csak talán egy kicsit más időben, máshogyan történnek. És persze jelen van két óvónéni, meg 10 másik kisded.

Kaptunk információkat arra nézve is, hogy az első alkalommal, amikor a szülő elmegy néhány órára, hogyan kellene elbúcsúzni a kicsiktől. Én személy szerint nagyon örültem ennek a tájékoztatónak. Habár már rutinosnak érzem magam beszoktatás terén, és abban is biztos vagyok, hogy ismerem Lévi minden rezdülését, és pontosan tudom, hogy mire hogyan fog reagálni, de nagyon profinak éreztem a tájékoztatót, meg hogy egyáltalán gondolt fordítottak rá. Megkönnyíti az óvónőknek, a szülőknek és a gyerekeknek is az óvodakezdést, ha mindenki tudja, hogy mik a feladatok, az elvárások, és mire lehet számítani.

Kicsit szkeptikus voltam azt illetően, hogy hogyan fog ez működni, hogy 3 teljes együtt töltött nap után miért lenne könnyebb neki nélkülem ottmaradni, de az eredmények komolyan lenyűgöztek. 

Az első turnusban hárman kezdték az óvodát, a 18 hónapos Axel, a 16 hónapos Tilda, és Lévi, aki majdnem 19 hónapos. Tegnap maradtak először az óvodában szülők nélkül. Amikor az óvodához értünk, Axel papája épp a kocsijába szállt be. Mire beértünk, Axel már nem sírt, vidáman játszott valamivel. Tilda mamájával a folyosón találkoztunk, Tilda már rutinos Kadetten ügyben, 4 éves nővére itt óvodás, ő két percet sírt mindössze. Lévi 15 perc után döntött úgy, hogy sírás helyett csinál inkább valami mást. Kicsit szomorkodott még, többször kijelentette, hogy "mama", de az óvodában töltött további órákat jó hangulatban élte meg. Én meg nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Innen nézve a Kadetten jó óvoda lesz nekünk. És nem utolsósorban a kigurított piros szőnyeg az Alfaskolan elé.

Az óvodai élményeimről - aminek indokával "kitéptem" Áron kezéből a klaviatúrát - végül nem írtam, de csak azért, mert eszembe jutottak az előzmények. Arról majd szerintem holnap posztolok, hogy hogyan aludtunk Lévivel az oviban, meg hogy szerintem finom volt-e az ebéd.

Alvás

Lévi már ritkán ébred éjszakánként, ha mégis, akkor egyszer teszi, inni kér, majd csendben, ellenállás nélkül alszik tovább. Már nagyjából másfél hete alszik a tőlem örökölt, átlagos gyerekágyban, és nagyon jók a tapasztalatok. Azt tapasztaljuk, hogy attól az egy alkalomtól eltekintve, amikor kiszökött, nem szökik ki. Bebújik önként az ágyba, kap puszit, mondja, hogy "pápá", esetleg "jóéjt", és alszik. Szerintünk azt az egy darab szökést sem gondolta komolyan, és a felelősség végül rám is kenődött teljesen, mert igazából én kezdeményeztem közös kacarászást, közvetlenül fektetés után. Azóta kivontak engem a forgalomból megint, Mama és Papa ágyában térek nyugovóra újra, aztán valamikor éjfél körül a saját ágyamba helyeznek.

A másik előnye az ágyváltásnak, hogy Lévi ébredés után nem ordibálja fel a szomszédságot, meg engem. Inkább csendben felkel, és angolosan távozik a szobából, hogy felkeresse a szüleinket.

Sajnos Lévi még nem ismeri az órát. Ezért is történhetett meg, hogy ma hajnali 5-kor felébredt, átment a nappaliba, gondolta olvas egy kicsit. A könyv első oldalán aztán talált egy rajzot egy százlábúról, ezen meg annyira felizgatta magát, hogy nagyjából 20 alkalommal belekiabálta a svéd légtérbe, hogy "KUKAC". Akkor Mama haladéktalanul őrizetbe vette, és a rácsoságyba helyezte.

Sajnos még egy kirívó esetről be kell számolnunk. Pénteken pizsamaparti volt nálunk, Lili barátom jelent meg az eseményen a vadonatúj katicás bőröndjével. Lévi először nem kapott meghívót a pezsgőfürdőbe, majd megint csak nem kapott magába a buliba, pedig tényleg pizsamában, valamint parti hangulatban érkezett a nappaliba fektetés után fél perccel. Akkor azért egy órás altatásos küzdés után megint a rácsok között végezte.

A rácsoságy továbbra is a szobában áll, ott is marad egészen addig, amíg Lévi fel nem függeszti teljesen az ilyesfajta alvási anomáliákat. Remélhetőleg egy hónapon belül.

Tudományos alapokon történő rendreutasítás

- Lévi, nem szabad felállni az ágyban - osztottam ki ma délután Lévit, miközben Lilivel épp a pizsamapartit készítettük elő. - Te azt hiszed, hogy a gravitáció az semmi. De a gravitáció az valami, ami a földhöz vonz téged, és nagyon nagyot fogsz esni.

Lévi másfél éves

Most éppen 83 centi és 10,5 kiló.

Személyiség

Egy barátunk mondta nekünk egyszer, hogy ha lesz még egy békés gyerek itt minálunk, akkor Ő harakirit követ el, mert az nekünk nem jár másodszorra is. Nos, az aggresszió Léviből is hiányzik, de Papa magára vállalta ez ügyben a felelőséget. Pontosabban kikérte magának a feltételezést, hogy a szelídséget Mamától örököltük volna. Lévi sosem szokott megütni, megrúgni, vagy megharapni senkit. Helyette gyakran ölelgeti és puszilgatja, akit szeret. Mi hármunkat mindenképpen, szeretünk is ölelgetve lenni, gyakran állunk sorba a kegyeiért. És mivel ennyien vagyunk körülötte, Őt is folyton ölelgeti valaki. Ő meg kicsit sem bánja, de azért ne legyen túl hosszú, mert dolga van máshol.

Az öltözésnél, evésnél, fürdésnél kifejezetten együttműködő, ha zoknit vagy nadrágot tartunk elé, nyújtja a lábát, a ruha ujjába dugja a karját. Ha fürdeni hívjuk, önként befárad a fürdőszobába. Még azt is békésen hagyja, hogy Papa hosszan pelenkázza, pedig az ilyen hosszú fodorigazgatást még a roppant türelmes Mama sem hagyná neki.

Mivel ennyire éretten viselkedik "napi rutin" témakörben, felajánlottuk neki, hogy alhat az én ágyamban, mivel én megörököltem egy időre Liliét. Egyszer ugyan elhagyta engedély nélkül a számára kijelölt felületet közvetlenül lefekvés után, akkor le kellett Őt tartóztatnunk, és a rácsos ágyban töltötte az éjszakát. Azóta, ha megkérdezzük, hogy hol szeretne aludni, az én ex-ágyamra mutat, bebújik, kijelenti, hogy "pápá" és alszik csendben.

Nem próbálgatja kicsit sem a határait, ha valamit nem szabad, azt tudomásul veszi. Talán azt mégsem veszi tudomásul, hogy a kanapén nem állunk fel, de az asztal tetejéről még sosem kellett leszednünk, és a függönyre sem mászik, valamint konnektort sem babrál.

Beszéd 

Nagyjából 40, hosszabb rövidebb szót használ rendszeresen, de kérésre bármilyen két-három szótagú szót utánunk mond. Néhány hete kétszavas mondatokat tol nekünk, a repertoár pedig naponta bővül. Mindent kommunikál felénk, nemigen van olyan, hogy nem értjük, mit akar. Önmagát "Vévi"-ként azonosítja fotókon és videókon, valamint a tükörben. Én továbbra is Áon vagyok, de Papát is hajlandó már a nevén szólítani. Ha valakivel találkozik, akkor általában mondja, hogy "Szia". Ha meg idegenekkel futunk össze a lépcsőházban, akkor svédül üdvözli a népet, be is szoktak nézni a babakocsiba hitetlenkedve, hogy mégis ki volt az.

Mozgás

Mivel nagyon régóta jár, mostanra már szabályosan szalad, mindenhova felmászik a játszótéren. Folyton mozognia kell, ezért a hintában ülési rekordja továbbra sem haladja meg a 2 percet. Így volt ez velem is, nem nagyon képedünk már el ezen.

Evés

Az allergiája miatt még mindig nem ehet sok mindent, de próbálunk neki nagyon változatosan főzni. A mostani probléma főleg az, hogy mivel kevés a rágófoga, egészen pontosan másfél darab, a darabos ételekkel még mindig hosszan küzd. Amin viszont nem aggódnánk feleslegesen, de nyakunkon az óvoda, ahol senki sem fogja neki a botmixert a tányér mélyére nyomni. Gyakorlunk lelkesen, de az evés így rendkívül lassú, egy idő után fel is adja, és akkor még csak az átlagos adagjának a fele fogyott el.

Egyedül csak sonkát, virslit, és kenyeret eszik, ha kanalat kap, akkor a tányérból nem a szájába, hanem az asztalra transzportálja az ételt. A banán fogásától egyelőre undorodik, azt is más csinálja helyette.

Holnap érzelmek, játék és alvás témakörben elemzünk még kicsit, addig meg fotók a félszülinapos Léviről:

Liszt

Holnap megint összefoglaljuk Lévit, mert másfél éves volt nemrégen, addig meg kaptok egy friss hírt. Az e heti gluténtesztek sikerrel zárultak, Lévivel kenyeret etettünk, nem keveset, majd kapott nagyobb mennyiségű búzát tartalmazó pépet. Nemhogy nem hányta tele senkinek a melltartóját, de még egy kicsi folt, vagy szivárgás sem keletkezett rajta. Ezennel büszkén bejelentjük, hogy szerintünk kinőtte a lisztallergiát.

Szellem, szuperhős

Egészen belátóan fogadtam a hírt, hogy megint új óvodába megyek, de néhány nappal ezelőtt mégis meggondoltam magam.

- Mama, inkább mégsem akarok új óvodába menni - közöltem, mikor hazafelé indultunk Balatonfenyvesről.

- Ez sajnos nem így működik. Elfogadtuk a helyet a Vittrában, és a régi oviba nem tudsz visszamenni már. De nagyon jó lesz ott neked, sok új barátod lesz majd - mondta Mama.

- De ők nem fognak hinni a szellemekben - mondtam, és ritkán fakadok ugyan sírva, de ez a gondolat elviselhetetlen volt.

Végül beletörődtem a helyzetbe, Mama pedig meggyőzött róla, hogy rengeteg megtéríthető, korombeli gyerekkel leszek egy csoportban, és lehet, hogy már nem emlékszem rá, de komoly munkámba került Gabrielt, Hampust és Keyant is rávenni, hogy velem együtt higyjenek a szellemekben. Nem beszélve Liliről, aki igen hosszan ellenállt.

Mindenesetre tegnap bejelentettem, hogy rajzolni fogok, de ehelyett inkább írtam egyedül egy bemutatkozó levelet az új óvodába svédül. Csak hogy szokják, mik a preferenciáim.

Nehéz magyarul visszaadni azt, amit a svéd nyelvvel elkövetek, mindenesetre az nyilvánvaló, hogy szóközökre nem pazarlok időt, a j-t következetesen fordítva kanyarítom, valamint kiejtés szerint írok. Hogyan máshogy.

Magyarul pedig nagyjából így hangzik a levelem: "Sziasztok, engem Áronnak hívnak. Hiszek a szellemekben és akartok szuperhősök lenni velem?"

Pókpofi

Mostanában én vagyok Pókember. Nem nekem jutott eszembe a személyiségváltás, Gabriel és Keyan kezdték el az óvodában. Nem nagyon értettem eleinte, hogy hogyan lesz egy közönséges humanoidból pókember, ezért megtekintettük az azonos című film idevágó részeit. Azóta máshogyan reagálok a pókcsípésre, mint az emberi populáció zöme.

Náhány hete Mama egy dudort vett észre a derekamon.

- Áron, megcsípett éjszaka egy pók - mondta.

Nem szóltam semmit, gondolatban felmértem a lehetőségeimet, majd szélesen elmosolyodtam.

- Ne reménykedj, Áron, nem hiszem, hogy génmódosított pók volt, úgyhogy nem fogsz pókemberré változni.

Azért a biztonság kedvéért délelőtt az összes utamba kerülő gyerekkel és szülővel közöltem a tényt, hogy délutánra pókember leszek, hátha tényleg bekövetkezik.

Elköltözött a blog

A blog elköltöztetésének igen egyszerű okai vannak. Belefutottunk néhány csodálatos sablonba a Scrapm-@gi-a oldalon, és képtelenek voltunk mindet otthagyni. Majd rá akartuk helyezni a kiválasztott sablont a blogunkra, de természetesen nem sikerült. Nem azért, mert buták vagyunk hozzá, habár jelenleg azok vagyunk, de mindent meg tudunk tanulni. Arra azonban nagyon hamar rávezetett minket Lévi, hogy ennyit tanulni és kísérletezni nincs időnk.

Akkor aztán az átcuccolás mellett döntöttünk, most már csak azzal van problémánk, hogy a freeblog export nagyon nem ugyanolyan, mint a blogspot import. Így aztán egyenként pakolásztuk át a bejegyzéseket az utóbbi két hónapból. Továbbra is várjuk a megoldást, ha valaki tudja, mert átpakolnánk az egészet, de ez így rettenetes feladat. A kommentek is hiányoznak egyelőre sajnos.

Mindenesetre amíg valamilyen csoda folytán mégis újraépül a blog az elmúlt 5 év összes bejegyzésével, olvassátok az új posztokat, meg nézegessétek a külalakot, ami remélhetőleg folyamatosan változik fog. Örülünk, hogy itt vagytok.

Most éppen...

... Budapesten nyaralunk, ezért nem érünk rá hosszan posztolni, mert előbb élményeket kell gyűjtenünk. Amíg pedig megtelünk élményekkel, nézzétek meg Lévi öcsém alsógatyás fotósorozatát. Biztosan felmerül most bennetek, hogy Lévi szobatiszta. Az hát, a szoba szőnyegére már ritkán pisil, helyette a pelenkába inkább. Az alsógatya az enyém.