Az óvodában legalább hetente egyszer halat szolgálnak fel ebédre, mivel ez mégis csak Svédország. Nem is volna ezzel probléma, ha Lévi a legutóbbi hal adagolás során nem fejlesztett volna ki piros foltokat magán. De mi optimisták vagyunk, sok idő telt el azóta, úgyhogy kipróbáltuk, hogy mit szól Lévi immunrendszere manapság a halakhoz.
Az első teszt sajnos kudarccal végződött. Mama darabokban tálalta a lazacot, Lévi be is rakott egyet a szájába a várakozásnak megfelelően. Sajnos azonban úgy bánik az étellel, mint az óriáskígyó a tojással. Kiszipolyozza belőle a nedvességet, aztán a száraz maradékot rágja a végtelenségig. Mondjuk a kígyónak legalább van annyi esze, hogy amivel nem tud mit kezdeni, azt bátran kiköpi. Lévi meg csak rágta a lazacot, aztán mikor megunta az ülve rágást, akkor olajra lépett. A fém kukánál kinyitotta a száját, nem azért, hogy kiköpje, hanem a tükröződésben megtekintette, hogy megvan-e meg a lazac maradéktalanul, majd elégedetten rágott tovább. Végül kiloptuk a szájából, mert nem akartuk a vacsorát a lazac tetejére helyezni.
Az első kísérletet sikertelennek nyilvánítottuk, mert nem hisszük, hogy bejutott annyi allergén, amire érdemes lett volna foltokkal reagálni. Papa meg azt mondta, hogy Lévi egy evolúciós zsákutca. Botmixer nélkül tényleg nem tudjuk, hogy élne túl a vadonban.
Másnap megismételtük a kísérletet, akkor már homogén spenót-lazac keverékkel. Az alany nem foltos. Jöhetnek a halak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése