... meg az jutott eszembe, hogy mi ugyan nem vagyunk sűrűn hányós gyerekek, de ha mégis rászánjuk magunkat, akkor emlékezetesen tesszük. Biztosan megvan még Nektek, amikor másfél évesen belehánytam Papa szájába.
Hányásban Lévi nem ennyire céltudatos, de azért megvannak neki is a maga preferenciái. Itt Stockholmban leginkább étteremben szeret hányni. Teszi mindezt sültkrumpli, vagy glutén adagolás után. Előbbitől azért, mert nincs neki még rágófoga. Utóbbitól meg az allergiája miatt, és mert mi szót fogadunk az orvosoknak, akik azt javasolják, hogy három havonta hajtsunk végre Lévin gluténpróbát. Ha hányás előtt Papa is a közelben van, akkor mindenképpen az Ő tányérját választja célállomásnak. Ha Papa nincs éppen velünk, akkor engem szokott lehányni. Mamit nem szükséges lehánynia egyáltalán, enélkül is pont úgy reagál, mint a lehányt rokon, megdermed a sokktól.
Amikor pedig Budapesten vagyunk, Nagyinál és Fincinél szoktunk lakni. Nagyi nagyon szereti, ha rend és tisztaság van, mi ezt igyekszünk minden erőnkkel felszámolni. Ezért, amikor távozásra kerül sor, az ajtóban összetalálkozunk Erzsivel, aki a takarítóbrigád. Ő úgy kitakarít, hogy DNS nyom sem marad utánunk, nemhogy ujjlenyomat az ablaküvegen. Az én kisöcsém Budapesten ezt a miliőt találja eléggé vonzónak arra, hogy még a falat is összehányja. Mama mindig észleli az előjátékot, és fel is kínálja a lénynek önként a dekoltázsát az esemény lebonyolítására, de a fal mindig rosszul jár így is.
Egyszer majd megpróbáljuk felvenni videóra, hogy vizualizálni tudjátok Ti is. Addig meg nézzetek inkább fotókat, nemsokára visszatérek meglepő hírekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése